Egy félreeső tanyáról egy arra járó földmunkás halk nyüszítést hallott. Mivel a tanya tulajdonosa már egy hete elköltözött, így értesített minket. Egy hulladékból összetákolt aprócska kennelben találtunk rá Mustárra, és Zaccra, borzalmas körülmények közt. Az élelmük már rég elfogyhatott, az esős idő miatt összegyűlt pocsolyából ittak. Hangos ugatással őrizték még akkor is, azt a házat, ahol magukra hagyták őket. Mustár viselte nehezebben a megpróbáltatásokat. Ő heveny hasmenéssel, kiszáradással, magas lázzal került gondozásunkba. Még tart az emberi érintéstől, a kedvességtől, de már félve, hason csúszva kéri a simogatást.