Összeszorult a torkom mikor megláttam ezt a valaha gyönyörű Kuvaszt. Azonnal előtörtek az emléket, és azok a történetek, amiket a nagyapám mesélt a Kuvaszairól. Hatalmas kutyákról, akik annak idején a családja rettenhetetlen védelmezői, édesanyámnak és testvéreinek gyengéd dajkái voltak. Nem sok mindenre emlékszem a történetekből, de egy mondatra tisztán "Az az ember, aki megkötötte a Kuvaszt, lélek nélkül él, de megölte a Kuvasz lelkét is ". Tündér már biztos, hogy nem élhette meg a régi emberek rajongását, ami ennek a történelmi fajtát illetne. Ő is valahol egy tanyát őrizhetett, ő is az életét adta volna a gazdájáért, ha kell, de megöregedett és megvakult, bőrét ekcémás sebek lepték el. Ennek okán neki nem a nyugdíjas évek következtek, hanem a lelketlen száműzetés. Hogyan másképp kerülhetett vakon erőtlenül egy évek óta leomlott tanyára, ami a legközelebbi településtől 10 km re van. Erőtlenül, hőgutásan, szinte öntudatlan állapotban szállítottuk az állatkórházba. Büszke nyugdíjas életet akarunk neki.